|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 170 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-170 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lövétei Lázár László 2017. június 6.Mindig lapulnak jó írók az olvasók között – interjú Egyed EmesévelInterjú az Arany János-díjas Egyed Emese irodalomtörténésszel a nagyszalontai költőóriásról, kortárs erdélyi magyar irodalomról, régi székely poétákról. – A Magyar Írószövetség alapítványának Arany János-díját vette át májusban irodalom- és színháztörténeti kutatásaiért, versesköteteiért, oktatómunkájáért. Hogyan értékeli az elismerést? – Az Arany-emlékévre én is örömmel készültem, mert a költő mindannyiunk közös kincse, az elismerés pedig kicsit olyan, mintha egy idősebb író egy fiatalabbat megdicsérne. A díj természetesen jólesik, ugyanakkor arra is gondolok, hogy miért nem írtam még három-négy monográfiát. De hátha még van időm erre. – A költő születésének bicentenáriuma apropóján az egész Kárpát-medencében megemlékeznek Arany munkásságáról ebben az évben. Mit gondol, mi lehet ennek a hozadéka? – Egy ideje divatszerűen szervezik meg az évfordulókat, de persze ezt nem most találták ki. Érdemes odafigyelnünk a kulturális előzményekre, arra, hogy ugyanannak a kultúrának a használói miként értékelik egy korábbi alkotójukat. Arany elég régóta tananyag, hiszen már életében elkezdődött verseinek, balladáinak felfedezése, de aztán a halála után akkora nosztalgiával figyeltek rá, írták meg életrajzait, alakították ki azt a képet, amelyet sokáig életrajzként forgalmaztak, hogy párját ritkítja – ehhez hozzájárult persze a Petőfi-kultusz is. Amikor kihirdették az emlékévet, akár rutinosan is le lehetett volna tudni, de úgy látom, hogy mindenki – a gyerekektől az írókig, tanárokig, az egyszerű olvasó emberekig – bekapcsolódik. Hiszen mindannyiunknak van emléke az Arany-művek olvasásáról, az olyan különleges történelmi vagy történelmet elképzelő fantáziadús mesékről, a társadalom különböző szintjeit összekapcsoló, szinte eposzi, mitikus történetekről, mint amilyen a Toldi. Ezek összekapcsolnak nemzedékeket, és meglepő, különleges nyelvezettel szólnak a 21. század emberéhez. Ugyanakkor Arany költészetéről nagyon értékes szövegek születnek, tudományos konferenciákat tartanak, amelyek a legújabb kutatási eredményeket mutatják be, például kutatják a könyvekben, folyóiratokban fellelhető széljegyzeteit. Aranynak az is nagy kísérlete volt, hogy úgy is szólni akart a nagyközönséghez, hogy létre akarta hozni a legjobb magyar nyelvű folyóiratot, amiben nagyrészt világirodalmi hírek szerepeltek: például hogy mit írnak valamelyik országban, mit játszanak egy külföldi színpadon, vagy mi történik éppen Pesten vagy Erdélyben. Megpróbált egy munkatársi csoportot irányítva Budapestről szólni valamennyi humán kultúra iránt érdeklődő magyar olvasóhoz – ez pedig óriási vállalkozás volt. Felértékelődnek a fordításai is, Arisztophanész teljes életművének átültetése, a Shakespeare-fordítások különösképpen – csak ha ezeket vesszük, világirodalmi jelentőségű a munkássága. – Visszatérve a széljegyzetekre, mi derül ki belőlük? – Arany olvasói és jegyzetelőszokásait is kutatják, elsősorban a Nagyszalontán őrzött könyvtár anyagában. A széljegyzet kifejezés mondatok, szavak képzetét kelti, de voltaképpen vonásokról, körömjelölésekről, aláhúzásokról, kis nyilakról van szó, amelyek mind megfejtendő titkok. Egyik-másik jegyzést talán nem is a költő, hanem Arany László vagy Gyulai Pál végezte, mert együtt dolgozott velük a Koszorú folyóirat megjelenése céljából. Abban kell reménykedni, hogy a kutatások folytatódnak, és összefogással többet tudunk meg a könyveiről, jegyzetelési szokásairól és róla magáról. Tudós költő volt, ezt kell mondanunk még akkor is, ha nagyon romantikus egyik-másik megoldása. Pontosan tudta, hogy mit akar, a tanári munkásságából is ez derül ki. Tanulmányozta az elméleteket, műfajokat az ókortól kezdve a saját koráig, azokból válogatott, fontosnak tartotta a témával való elmélyült foglalkozást, és csak azután tért rá a forma megválasztására, a hangzásra, hangulatra. Görögül jól tudott, latinul is, megtanult németül, franciául és angolul is bizonyos szinten – a kiejtés nem fontos ebben az esetben, a lényeg, hogy nagyon átütő erejű magyar szövegeket hozott létre. – Az Arany-díj indoklásában olvasható, hogy Ön fáradozásaival meggyőzően bizonyítja: az írás, az olvasás segít értelmezni a világot. Hosszú ideje egyetemi oktatóként tevékenykedik, 18–19. századi irodalmat tanít, ami nem választható el a könyv, a papíralapú információ szeretetétől. Hogyan vélekedik a digitális őrületről, ami áthatja a fiatal generáció gondolkodását, mindennapjait? – Valamennyiünk mindennapjait áthatja, ebből nem lehet kimaradni, ha akarunk sem, különben elszigetelődünk. Ez sajnos olyan hatalmas tempót ró az emberre, ami nem kellemes, de főleg kiszolgáltatottá tesz, mert annyira nem értünk a digitális világhoz, hogy azonnal felfedezzük a benne rejlő technikai meg erkölcsi veszedelmeket. El is kényelmesedünk, aztán kétségbeesünk, mert nem tudjuk összegyűjteni az elveszett számítógépes anyagainkat és így tovább. 1990 óta oktatok az egyetemen, azelőtt 8 évig középiskolában tanítottam. Nagyon fontos szakasz volt az életemben, bizalmat is adott ahhoz, hogy fiatalokkal továbbra is irodalomról, kultúráról merjek beszélni, és egy olyan tapasztalatot is, amelyet nem lehet megtagadni. Lehet, hogy bizonyos tanításbeli szokásokat középiskolai tanár koromból hozok. Egyébként nem az a gond, hogy a fiatalok használják az internetet, és sokféle adathordozóval bástyázzák körül magukat, örömmel fedezik fel, hogy milyen hamar meg lehet tudni egy hírt vagy ellenőrizni a tanár mondásait a pad alatt, rajtakapni, ha esetleg eltévesztett egy évszámot. Az a baj, hogy nehéz lett a vizsgáztatás, miközben fel akarom mérni a tudásukat, azon kell törnöm a fejemet, hogy miként akarnak túljárni az eszemen a tanítványaim. Mert túljárhatnak, rengeteg erre a lehetőség, és ez elkeserít, megtöri a lendületemet, rossz érzéseket kelt. Új módszereket kell kidolgoznunk arra, hogy írásban, szóban ellenőrizzük a diákjaink megszerzett ismereteit, kialakított készségeit, mert a régi módszerekkel nem megy. Van, aki arra használja a világhálós lehetőségeket, amire való, de akad, aki gyermetegen: a hozzá legközelebb álló információt lehalássza, és gyorsan felmutatja, mint a saját tudományát. Gondolkodásra, mérlegelésre, az információval való tisztességes bánásra is nevelnünk kell a diákjainkat, nemcsak irodalomra és művészetre, ez pedig nem egyszerű, ehhez keressük a módokat. Én legalábbis keresem. – A fiatal generációról szólva miként látja a mai erdélyi irodalmat? A 18–19. században talán létezhetett egyfajta egység a magyar irodalomban, amit a folyóiratok, színház, nyomtatott kiadványok biztosítottak. Ma, amikor minden tekintetben nagyon szerteágazó az irodalmi élet, lehet bármifajta egységről beszélni? – Akkor is sokféle volt az irodalom, attól is függően, hogy milyen érdeklődésű, tanultságú volt a közönség. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, évtizedekre, az erdélyi irodalomban nagy fordulatnak tekinthető, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy baráti társaság alapította, amely maga elé vett nagy öregeket, megszólította az idősebb nemzedéket Fodor Sándortól Király Lászlóig, Szegedről Fried István kritikust is. Ettől kezdve. Az irodalmi élet egyre nyilvánosabb, egyre izgalmasabb lett, kiterjedt és megelevenedett. Az első évtizedben a fiatalok nem tudták: kiköltözzenek-e Magyarországra, lapokat alapítsanak, megöljék az öregeket, vagy mi legyen. Aztán nemzedékek váltották egymást, és mondhatni decentralizálódott az irodalmi élet, hatalmas lendületet vett, újraszületett a váradi irodalmi csoport, Csíkban a Székelyföld folyóirat adott otthont kitűnő szépíróknak, Vásárhely egy megújult, de már meglevő műhelyt folytatott, és Kolozsváron is változás történt, hiszen korábban kizárólag az Utunk, majd a Helikon volt az irodalom műhelye, aztán itt is több irodalmi kör kezdett működni párhuzamosan. Az egyetemi hallgatóság és az irodalomkedvelő közönség azóta is folyamatosan támogatja az alkotókat, veszi a könyveiket, hozzászól és létezik egy eleven műhely, ahol a közönség beleszólhat, hogy milyen a jó irodalom, a műhely pedig elindítja a legfiatalabbakat is. Ahogy az ókorban vagy a 18. századi magyar közegben hexameterrel kísérleteztek és vetélkedtek, hogy mit tudnának kihozni a formából, vagy máshol a szonettel játszottak, úgy léteznek most Erdélyben haiku-, eposzdivatok, a gyerekirodalom is felfelé ível, több kiadó működik. És az erdélyi szerző nem föltétlenül a magyarországi piacon kíván portékát árulni. Úgy tűnt, hogy a 2000-es év körül, de korábban is egy fájdalmas nagy vágy élt bennünk, hogy ismerjenek meg Budapesten, fogadjanak el a magyar olvasók, higgyék el, hogy mi is írunk valamit. Ez vagy sikerült, vagy nem, többnyire nem sikerült. Lassan rájöttünk, hogy szükség van állandó kapcsolatra az olvasókkal, akik közt mindig lapulnak új, jó írók, csak ki kell csalogatni belőlük és meg kell keresni a hozzánk közeledő, minket kedvelő, bátorító könyvkiadókat. És mivel létrejöttek, fennmaradtak erdélyi kiadók, a szerzők egyik része itteni közönségre számít, ha nem is kizárólagosan. Ugyanakkor színvonalas ez az irodalom, elsősorban itt alakul ki a kritikája, recepciója, és fontos, hogy vannak saját fórumaink. Ami nagyon hiányzik, az egy olyan gyűjtőhely, könyvtár, ahol együtt lennének a romániai magyar irodalom darabjai 1990-től errefelé. Hiszen nehéz beszélni erről az irodalomról, ha nem hozzáférhetők az egyes kötetek. Nem kerül be minden a nagy könyvtárakba, a kolozsvári egyetemi könyvtárban sincsenek ezek együtt, ami nagy kár. – A francia–magyar irodalmi, művelődési kapcsolatokat is kutatja. Mi az, amit kiemelne ebből? – A francia–magyar kulturális kapcsolatoknak nagy múltja van, legújabban Nagy Pál tette közzé egy antológiában magyar szerzők franciául írt műveit. Jean-Luc Moreau Balassi verseit is lefordította franciára, nemcsak a Bánffy-trilógiát, amelyből sikerkönyv lett francia nyelvterületen. De tudni kell azt is például, hogy létezett olyan erdélyi magyar nemes, aki meglátogatta Rousseau-t és beszélgettek: Teleki József gróf – ezekre a kulturális kapcsolatokra oda kell figyelni. Francia-magyar szakot végeztem, ehhez az érdeklődésemhez elég későn tértem vissza. Régi meg újabb verseket fordítottam franciából magyarra, Villon-fordításokból írtam a szakdolgozatomat. A 2000-es év után kezdtem foglalkozni a francia–magyar kulturális kapcsolatokkal, ösztöndíjasa is voltam a francia államnak. Érdekel Párizs mint egy nemzetközi francia város, felfedeztem az ottani könyvtárakat, szeretek elrejtőzni a könyvtári nép között, kétévente legalább egy hétre igyekszem elmenni. Mindig találok valamit, ami az én kutatásaimat is lendíti, ugyanakkor verset is szeretek írni Párizsban. Vannak ottani szokásaim, kialakultak az útvonalaim, az ismeretségi köröm, szakmai körökhöz is tartozom. – Ha jól tudom, előkészületben van a legújabb verseskötete. – Elég régóta nem publikáltam önálló verseskötetet, 2011-es a legutóbbi. A vásárhelyi Lector Kiadó kért tőlem verseket, ez a kötet van előkészületben. Alkalmi versek, névre szóló köszöntőversek is akadnak, de például olyan is, amit egy párizsi plakát ihletett vagy egy hirdetmény. Párizsban valamivel több a szabadidőm és egy kicsit el is csendesedem, ilyenkor könnyebben írok verset, hiszen szülővárosomban, Kolozsváron igen sok mindennel foglalkozom. – A Székely Könyvtár sorozatban napvilágot látott egy verseskötet, amelybe régi székely költők verseit válogatta. Az előszóban az olvasható, hogy nehéz meghatározni, ki is a székely: az-e, aki a Székelyföldön született, vagy az, aki ott élt, és vajon hol vonhatóak meg a Székelyföld határai. Milyen szempontok alapján válogatta a régi székely költeményeket? – Rájöttem, nagyon nehéz kijelölni a határt, és nem is szabad éles határt vonni akörül, hogy mi a székely. Baróti Szabó Dávid például Magyarországon élt, Kassán, mégis sokan nevezték székelynek. Miközben az egész kötetnyi kéziratot vizsgáltam és sajtó alá rendeztem, újra átgondoltam, hogy ki is számíthat székelynek. /Régi székely költők, Székely Könyvtár 26., Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda , 2014/- Az antológia összeállítására a Székelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László kért fel, újabban pedig arra is, hogy a régi székely prózairodalomból is kötetet állítsak össze. Sokféleképpen megközelíthetjük a székely szövegeket, többféle válogatás létezik, tematikus, területi, és vannak olyan identitásjelölők, amelyekkel számolnunk kell. Ilyen az, hogy valaki ott született vagy műveiben emlegette a székelységet, vagy valamiképpen ahhoz a natio siculicához tartozott, amely Magyarország, Erdély jogtörténetében különleges státusszal bírt. A székely lakosság máig kutatott, izgalmas, és nem elég írásbeli nyomot hagyó történelme is foglalkoztathat bennünket. zt gondolom, beszélni kell arról is, hogy a mai emberek hogyan ítélik meg saját magukat, hogyan építik fel identitásukat, és ezt még mi szervezi kívülről: az egyház, a csíksomlyói zarándoklat, a magyarországi közember vagy politika befolyása? Ezek kényes dolgok, mégis azt kell mondanom, hogy valamennyire tiszteletben kell tartani azt is, ahogyan egy csoport önmagáról beszél, amilyennek önmagát láttatni szeretné. Ez nem azt jelenti, hogy a csoport mindenik tagja teljesen egyforma. Jó, hogy a regionális identitásnak vannak szöveges támpontjai, hiszen természetes, hogy tudni akarjuk, milyen mítoszok, szellemek, történetek léteztek ott, ahol élünk. A kötetben szerepelnek többek közt Lukács István versei, aki Udvarhelyen járt a kollégiumba és aztán Bodosban, édesapám szülőfalujában volt lelkész a 19. században. Ő a székely nép lakóterületének valóságos mitológiáját alakította ki, össze is kötötte a korabeli történelmi eposzdivattal, és azt mondta el magántörténetekben meg közös történetekben. Sok fájdalom van ezekben a versekben és az is, hogy a székelység nem találta meg a helyét. Az antológia hiánypótló, mert inkább történelmi szövegekről tudunk, amik konfliktusokat, politikai döntéseket, futásokat, rablásokat tartalmaznak, de a művészet, az irodalom is felidéz, rögzít a maga módján. – Milyen periódust ölel fel a kötet? – Körülbelül a 19. század elejéig tartó időszakból származó költeményeket tartalmaz. Úgy tudom, Fekete Vince (a Székelyföld folyóirat szerkesztője) tervezi, hogy összegyűjti a 19–20. századi székely költők verseit. Különben a régi szövegek válogatása jó munka a kutató számára, ugyanakkor fontos döntés van a kezében: mit tart odavalónak, elég érdekesnek, alkalmasnak, változatosnak. Van a Régi székely költők című kötetben egy különlegesség, a székely nemesnek, vargyasi Daniel István lányának, Polixéniának egy nagyon szép, selyempapírból kivágott és szövegekkel dekorált képverse, ami eddig sehol sem jelent meg. Szép barokk stílusú, 18. századi női kézimunka, ragasztás, kollázs, betűkkel: képvers. Ma azt mondanánk rá, hogy konkrét költészet. Az is figyelemre méltó, hogy nő a szerző, hiszen a nők önálló szöveget akkoriban ritkán írtak, inkább élő beszédben adták át a kultúrát. Tanultak ugyan a nemesi családok lányai, de esetleg csak imádságot írtak, és nem is versben. – A Kolozsvári Magyar Napok alatt évről évre megszervezi a bölcsészkar volt diákjainak, tanárainak találkozóját. Idén mire számíthatnak a résztvevők? – Amikor két éve kezdeményeztem a találkozókat, kíváncsi voltam, hogy lesz-e érdeklődés, visszajönnek-e az egykori diákok, sikerül-e kapcsolatot teremteni velük. Azok, akik tanárok lettek, inkább a középiskolai tanárok köréhez tartozónak vélik magukat és kevésbé az egyetemhez mint műhelyhez. Az idén változás lesz, azt tervezzük, hogy magyarórákat tartunk az egyetemen. A találkozó utáni napon, augusztus 19-én órákat tartanak az oktatók, és aki akar, válogathat közülök, beülhet az előadásokra. Felkértem a kollégákat, hogy ajánljanak érdekes témákat, az is lehet, hogy bevonjuk a doktoranduszokat vagy a máshol tanító végzettjeinket, ez egy új kísérlet lesz. Augusztusban egyébként ott áll a Marianum üresen, sok teremmel, remélem, egy idő után az épület eleven része lesz a Kolozsvári Magyar Napoknak. Egyed Emese Egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész Kolozsváron született 1957. július 5-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke. Kutatási területe a 18. és 19. századi magyar és európai irodalomtörténet, a felvilágosodás, a magyar és európai színháztörténet, valamint a francia–magyar művelődési, irodalmi kapcsolatok. 1997-ben, 1998-ban, 2000-ben a Romániai Írók Szövetségének díjával, 2003-ban Székelyföld-díjjal tüntették ki, 2012-ben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktora címmel. A Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésén, a külső tagok fórumán, május 10-én Arany János-díjjal tüntették ki. Az elhangzott indoklás szerint munkássága túlmutat a szigorúan értelmezett tudományos pályán: irodalom- és színháztörténeti kutatásaival, versesköteteivel, oktatómunkájával, a diákszínjátszás népszerűsítéséért végzett fáradozásaival meggyőzően bizonyítja, hogy az írás, az olvasás segít értelmezni a világot. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. június 20.I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványbanÓriási siker övezte a merész kezdeményezést A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken. A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése. Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni ezeket a sokrétű erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében. „A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infrastruktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult. „Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. Magyarul hangos a központ! avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…! A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót. Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták. A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. Iskolai rendezvények különös hangsúlya A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat. A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk. A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették. Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban. Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből. Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel. A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. Előtérben a helyi értékek A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni. A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal. Szombaton Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében. A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is. Basa Emese Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 23.A székely falu regénye. Czegő Zoltán Katonabogár című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatójárólCzegő Zoltán sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Katonabogár című regényét mutatták be június 22-én, csütörtökön este 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A szerzővel Lövétei Lázár László költő, műfordító, a könyvet megjelentető Hargita Kiadóhivatal vezetője és Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője beszélgetett. Az esemény Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntőjével indult, amelyből megtudhattuk, a 79 éves sepsiszentgyörgyi író bemutatásra kerülő regénye valójában egy második kiadás, hiszen a könyv először 2011-ben, a Pallas Akadémia gondozásában jelent meg, most viszont a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal Székely Könyvtár sorozatát gazdagítja. A könyvtárigazgató bevezetőjében kiemelte, többek között azért érdekes a Czegő Zoltán könyve, mert egy nagyon sajátos prózai irányt, a regényballada vagy balladaregény műfaját képviseli. Lövétei Lázár László sorozatismertető bevezetője után Molnár Vilmos folytatta a regény jellemzését. Elmondta, számára elsősorban azért különleges ez a könyv, mert a nyelvezete egy hiteles és organikus székely nyelv, nem egy kitalált, erőltetett műnyelv, amelyet a hasonló tematikájú irodalom képviselői gyakran alkalmaznak. Ráadásul ezen a nyelven ezúttal mély és tragikus dolgok kerülnek kimondásra. Molnár Vilmos a kötethez írt előszavából is felolvasott pár gondolatot. Kiemelte, szerinte az a lényeges a regényben, hogy nem egy konkrét székely falu történetét, kataklizmáit meséli el, hanem a mindenkori székely falvak történelmi helyzetét ábrázolja, magába sűrítve mindazt, amit a mindenkori hatalom tett ezekkel a településekkel. A regény további erényeként emelte ki, hogy bár tragikus hangvételű, balladai homállyal megírt mű, a feszültség feloldására mégis képes egy furcsa, meghökkentő megoldást kínálni. A továbbiakban Lövétei Lázár László a székely falu regényben tematizált problémája kapcsán faggatta a szerzőt. Mindenek előtt arról, hogy szerinte miért esett olyan kevés szó erről a kérdésről az elmúlt fél évszázad erdélyi irodalmában, illetve hogy köze volt-e ennek a hiánynak a regény keletkezéséhez. Czegő Zoltán válaszában kifejtette, szerinte arról lehet szó, hogy valamiért nem jelentett drámai újdonságot itt és főleg a 9o-es évek után egy faluregény megírása, viszont ez nem jelenti azt, hogy akár a múltbeli, akár a mostani erdélyi falu helyzete ne lenne elég drámai ahhoz, hogy megérjen egy vagy több regényt is. A Katonabogár keletkezése kapcsán ugyanakkor azt is elmondta a szerző, semmiféle hiánypótló intenciója nem volt a könyvvel. Őt tulajdonképpen Szabó Gyula Gondos atyafiság című regénye ihlette meg, ezen belül pedig kiemelten az, ahogy a faluban felbukkanó ellentétek ábrázolásra és kimondásra kerülnek. Ezt a témát, feszültséget akarta ő is feldolgozni, a Kis Küküllő-menti faluban, Bordoson szerzett élményei alapján, az ott megtanult elementáris székely nyelvjárásban. Végül megtudhattuk, hogy a regény tulajdonképpen három hét alatt született meg, illetve azt is hallhattuk, hogy a szerző milyen pátosszal szólal meg, ha újfent találkoznia kell az általa papírra vetett történettel. Részeg Imola Czegő Zoltán: Katonabogár; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2011. Helikon (Kolozsvár) 2017. június 24.Regényt kellett írniA Hargita Kiadó Székely Könyvtár sorozatának legújabb, 55. köteteként jelent meg Czegő Zoltán költő, író, publicista Katonabogár című regénye, a második kiadást megért könyv az 1990 után az erdélyi magyar irodalomban mellőzött téma, a falusi élet feldolgozása okán kapott helyet a sorozatban – hangzott el a csütörtök délutáni, a Bod Péter Megyei Könyvtárban zajlott könyvbemutatón. Az először 2011-ben a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Katonabogár egyik értéke hiteles székely nyelvezete: a regény jó példája annak, hogy nemcsak vicces történeteket lehet „székelyül” elmesélni, hanem szomorú dolgokat is – mondta bevezetőjében Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője. A regény cselekménye egy képzeletbeli faluban, Szenesen zajlik, de akár Szemerja – ahol a szerkesztő gyerekkora nyarait töltötte – is lehetett volna Szenes mintája, a nyelvi fordulatok, a szóhasználat annyira jellemző – tette hozzá Molnár Vilmos. Lövétei Lázár László költő, műfordító a könyv erényének témaválasztását tartotta, mint megjegyezte, az erdélyi magyar prózairodalom 1990 után megfeledkezett a faluról, Czegő Zoltán regénye ilyen szempontból hiánypótlónak is nevezhető. Nem talált ki új székely nyelvet, hanem úgy írt, ahogy gyerekkorában megtanulta „abban a hétszentséges faluban”, Bordoson, válaszolta a felvetésre a szerző. Ami meg a hiánypótlást illeti, egy percig sem gondolt arra, inkább az vezette, hogy „ez idáig nem merte senki megírni az igazat a traktoristából lett néptanácselnökökről, akik dirigáltak egy egész falunak, pedig annyi osztályuk sincs, mint a vonatnak”. Meglátása szerint a helyzet most olyan drámai, mint amikor falvakat ítéltek a kísérleti nyúl szerepére, regénye egyfajta figyelmeztető tehát. A témát azonban versben, de még poémában sem lehetett megközelíteni, ezért kellett regényt írnia. „Három hét alatt írtam meg, napról napra bonyolódott a cselekmény, és ez lett belőle” – ajánlotta az olvasók figyelmébe a kötetet a szerző. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 26.Bálint Gábor életműve a Székely Könyvtár-sorozatbanA szó tartósabb az ércnél Pár napja szülőfalujának közösségi házában mutatták be a Székely Könyvtár-sorozat 51. kiadványát, Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című kötetét. A harminc nyelvben jártas nyelvész, tudós, mongolista és eszperantista munkáit dr. Borcsa János szerkesztette igényes kivitelű kötetbe, mely minden háromszéki könyvespolc díszére válhat. A rendezvényen Lövétei Lázár László, a kötetet kiadó Hargita Kiadóhivatal igazgatója, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője dióhéjban vázolta a Székely Könyvtár-sorozat születésének történetét. Elmondta, a száz részesre tervezett sorozatban a székely kultúra fontos műveit igyekeznek egybefoglalni, a bemutatott 51. kötet Bálint Gábor munkásságáról szól. Bálint Gábor egy nyelvzseni volt, akivel érdemtelen módon bántak el, mert miután bejött divatba a finnugrista elmélet, neki mennie kellett – mondta Lövétei. – Még csúfolódtak is vele, Arany János többek között bökverset írt róla. De mégis, ahogy elnézem a világ folyását, azt kell mondanom, Bálint Gábornak volt igaza, hisz a finnek maguk derítették ki, hogy genetikailag semmi közünk nincs egymáshoz, és hogy a nyelvi kavarodás milyen körülmények között jöhetett létre, nem lehet pontosan tudni. Ám azt, hogy a török népekhez több közünk van, biztosra vehető! Siklódy Ferenc, a kötet grafikai tervezője egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, ám Fekete Vince költő, a szerkesztőbizottság tagja igen. Szolgált is némi kulisszák mögötti tudnivalóval: volt szerencséje látni Borcsa Jánost a „műhelyben”, azt, hogy milyen alapossággal és lelkesedéssel dolgozott Bálint Gábor műveinek összeállításán, így mindenképp igényes munkát tarthat kezében az olvasó – jegyezte meg. A továbbiakban dr. Borcsa János Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) örökségének kibontakozását ecsetelte. Elmondta, a nyelvész halála után a történelem vihara nem kedvezett a hagyatéka továbbvitelének, egészen 1945-ig, mígnem kevés tanítványainak egyike, György Lajos kolozsvári professzor komoly pályaképet nem rajzolt munkásságáról (Bálint Gábor emlékezete. Az Erdélyi Magyar Tudományos Intézet és a Minerva Műintézet kiadása, 1945.). Ezek után 20–30 évnek kellett eltelnie, amíg a tudós neve újra megjelent a köztudatban, ugyanis 1969-ben, születésének 125. évfordulóján a helyi Bakk Pál tanító (aki maga is jelen volt a könyvbemutatón – szerk.) a Korunkban felidézte Bálint Gábor életútját (Kara György, a későbbi akadémikus 1973-ban reprint formában még kiadatta egy kötetben egész sor kisebb munkáját – szerk.). Dr. Borcsa kifejtette, hosszú volt az út, amíg a méltatlanul elfeledett nyelvész neve a köztudatba jutott. Első nagyobb lépésként 1990-ben a szentkatolnai iskola felvette a Bálint Gábor nevet, aztán 1993–94-ben, a helyi értelmiségiek fáradozásának köszönhetően a név mellé arc is került: közösségi összefogással két domborművet is készíttettek, egyik a faluban maradt, a másikat pedig a Babeș–Bolyai-egyetem magyar tanszékének adományozták. Tovább mélyítve Bálint Gábor szellemi örökségét, 1994-ben tudományos ülést is tartottak, és az ott elhangzottak könyv formájában is megjelentek. 2009-ben, szintén közösségi összefogással egy egészalakos és egy mellszobor is készült Bálint Gáborról. Az egészalakos szobor a falu központjában, a mellszobor az iskolában lelt otthonra. Borcsa János megjegyezte: a szó tartósabb az ércnél, ezért fogadta el a kiadó felkérését, és állította össze Bálint Gábor műveinek egyfajta keresztmetszetét. Mindezt olvasóbarát módon, hogy felkeltse az érdeklődését azoknak is, akik eddig nem ismerték a szentkatolnai nyelvészt. Nagy Szabolcs Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. augusztus 28.Az ima nem elég, mindenkinek cselekednie kellMunka még van, de szépen kerekedik – összegezte a boldoggá avatási eljárás állását Mons. Kovács Gergely posztulátor a szombaton tartott csíkszentdomokosi Márton Áron-konferencián. A helybéli Márton Áron Múzeum és Egyesület által immár hatodik alkalommal szervezett megemlékezésen idén is számos érdeklődő hallgatta meg a rangos előadókat. Isten szolgája Márton Áron az erdélyi püspökök sorában – ezt a címet viseli az a Csíkszentdomokoson bemutatott kötet, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek állított össze, és amely adalékokat tartalmaz Áron püspök életrajzához. A könyv szerzője elmondta, hogy Áron püspök halála óta gyűjti a jeles elődre vonatkozó adatokat, például a róla született verseket, filmeket, számba vette a püspököt ábrázoló műalkotásokat, szobrokat, az általa keresztelt papokat, vagy a máramarosszigeti börtönben raboskodó főpásztorokat és papokat is, és gyűjtőmunkája eredményeként közöl ezúttal 34 különböző lajstromot. Seres Attila történész varsói levéltári kutatásainak eredményeiről beszámolva villantotta fel Márton Áron kolozsvári éveit és Tadeusz Stapiński lengyel diplomatával való kapcsolatát. Benkő Levente újságíró-történész személyes okokból nem lehetett jelen: kutatásaiból – amelyek az Áron püspök ellen irányuló 1949-es sajtóhadjáratot mutatják be – Lövétei Lázár László nyújtott ízelítőt. A lejáratásnak az volt a fő célja, hogy a püspököt elszigeteljék a papságtól és a hívektől, és ebbe a lejáratásba bizony a korszak értelmisége is bekapcsolódott – derült ki a bemutatott anyagból. Ugyanezt támasztotta alá Oláh Sándor társadalomkutató előadása is, aki az állam 1949 és 1952 közötti egyházüldözési politikájáról beszélt, többek között az állambiztonságnál fennmaradt iratok segítségével szemléltetve, hogyan viszonyultak a hívek vallásuk üldözéséhez. Lehetséges és életképes alternatívát talált Nagy Mihály Zoltán történész a börtönből szabadult püspök dilemmáiról szólt, kiemelve, hogy 1955–57 között Áron püspök volt az egész romániai római katolikus egyház feje, az egyetlen szabadlábon lévő főpásztor, akit a pápa elismert. – Nem működött püspöki kar, nem volt felekezetek közötti szolidaritás – mondta az előadó. – Egyedül volt. De sosem kellett önigazoló retorika mögé bújnia. Lehetséges és életképes alternatívát mutatott fel arra vonatkozóan, hogyan kell az állammal tárgyalni és az egyház működését biztosítani. Virt László szociológus, hittanár Tamási Áron és Márton Áron „erdélyiséghez” és a „cselekvő fiatalsághoz” való igen hasonló viszonyulását mutatta be. A magunk helyén, a magunk erejéből Mons. Kovács Gergely posztulátor a boldoggá avatási folyamat helyzetéről számolt be, hangsúlyozva, hogy, annak ellenére, hogy a közelmúltban Ferenc pápa új szentté avatási kategória létrehozását jelentette be – amely olyan személyekre vonatkozhat, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében – ez az újítás Márton Áron ügyét semmilyen formában nem érinti. – Én elsősorban azon dolgozom, hogy a Szentszék által kért kiegészítéseket, pontosításokat összegyűjtsem, összeállítsam. Vannak olyan szakértői összegzések, amelyeket már két éve megkaptam, de további tanúk kihallgatására van szükség. Ez október-novemberig lezajlik. Ezután fordítások, további összegzések következnek. Munka még van bőven, de szépen kerekedik – tette hozzá, hangsúlyozva, az állítólagos csodák kivizsgálása csak azután következik, miután minden szükséges dokumentumot benyújtanak a Szentszékhez. – Magától nem megy az ügy, és nagyon fontos feltétel, hogy Áron püspök tisztelete töretlen legyen. Nem elég az ima, tenni, cselekedni kell érte, mindenkinek a maga helyén, a maga ereje szerint, legyen az imakönyv- vagy DVD-vásárlás, de akár Facebook-megosztás is. Volt olyan bejegyzés ugyanis, amit 800-an megnéztek, de csak ketten osztottak meg. Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: ott vagyunk azok között, akik egy mustármagnyit is teszünk érte? A konferencia előtt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét a csíkszentdomokosi templomban, a tanácskozás zárásaként pedig A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című film tesztvetítését kísérhették figyelemmel a jelenlévők. A Zágoni Balázs által rendezett film (vágója és operatőre Tóth Orsolya) emberközeli püspököt láttat családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, illetve történészek révén, és zárásként archív mozgóképet is felvillant Márton Áronról – ami mint kiderült, igen nagy ritkaság. Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. szeptember 28.Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásárA Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben. Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba. A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre. Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án. Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény) Transindex.ro 2017. szeptember 28.Marosvásárhelyi könyvvásár – irodalmi estek, koncertek, gyerekprogramokA Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kimelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. A vásár idei díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba. A négy naposról öt naposra bővülő rendezvény több mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfi János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz, 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre. Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, aki hangúlyozta, a programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29-én zárul a jelentkezés). Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 16.Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelemSzkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán. Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?” A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor. A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok” A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel. „Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről. Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak. Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit. „A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz. Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű „Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú. Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei. Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban. Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell. A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei. Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt. Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben „Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid „A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete. „Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti. „Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 18.Képeslap-kiállítás és a díjátadó ünnepség a húszéves SzékelyföldnélA Székelyföld folyóirattal együtt az elmúlt években megjelent, Ádám Gyula által készített képeslapokból nyílt kiállítás szerdán a csíkszeredai Megyeházán. Ugyanott kiosztotta idei elismeréseit az ebben az évben húszéves évfordulóját ünneplő kulturális folyóirat. A VIII. Székelyföld Napok keretében nyitották meg szerdán délelőtt Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában azt a kiállítást, amely az Ádám Gyula által készített és 2008-től a Székelyföld folyóirattal együtt kapható képeslapokat mutatja be. Lövétei Lázár László, a folyóirat főszerkesztője szerint a képeslap-mellékletnek nagy sikere van az olvasók körében. „Állítólag a fotóművészet a felrobbant pillanat művészete, egy-egy pillanat szerencsés kimerevítése. Számomra teljesen indifferens, hogy Ádám Gyula milyen viszonyban áll az idővel, s hogy szociofotóban utazik-e vagy sem, fogalmam sincs, hogy ezeket a pillanatokat a Székelyföld vagy Erdély melyik szegletében sikerült lencsevégre kapnia. A lényeg az, hogy remek fotók születtek mind a kompozíció, mind a fotókon ábrázolt történetek tekintetében. Meg vagyok győződve, hogy ha egy-két percig elidőzünk ezeknél a miniatűr képeknél, mindannyiuknak eszébe jut néhány, egészen izgalmas történet − mondta a főszerkesztő. Ádám Gyula megosztotta a jelenlévőkkel, hogy milyen sok visszajelzést kapott a képeslapokkal kapcsolatosan. Volt, aki egy fotó kompozícióját kritizálta egészen részletesen egy levélben, leggyakrabban azonban elismerésben részesült, az is megtörtént, hogy megállították az utcán, és arra kérték, írja alá az egyik képeslapot. Átadták a Székelyföld-díjakat A tárlatmegnyitó után kiosztották az idei Székelyföld-díjakat is: Péntek János kolozsvári nyelvész professzor, Temesi Ferenc szegedi Kossuth-díjas író, Mihály János lövétei történész és Gothár Tamás csíkszeredai születésű fiatal költő vették át az elismerést. A díjátadó előtt Lövétei Lázár László felolvasta Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének a kerek évfordulót ünneplő Székelyföld folyóiratot méltató levelét. Szintén a havilap színvonalát, fontosságát, hiánypótló tevékenységét emelte ki ünnepi beszédében Lukács Bencze Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa. Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke pedig arról beszélt, hogy a díjazottak hozzájárultak szellemi tevékenységükkel a térség fejlődéséhez. „Nagy öröm kapni is a díjat” A Székelyföld folyóirat díjazottai az elmúlt időszakban mind közöltek is a lapban, tevékenységüket pedig a kulturális havilap munkatársai méltatták. Péntek János nyelvész professzor pályáját Mirk Szidónia szerkesztő foglalta össze. Kiemelte nyelvőrző, intézményalapító tevékenységét, oktatói munkásságát pedig úgy jellemezte, „nem oktatott, hanem beavatott”. A professzor azt mondta, nemrég adott át díjat ő maga is, akkor úgy gondolta, nagyobb öröm díjat adni, mint kapni, de most örvend ő is az elismerésnek. Mihály János szakmai tevékenységét Molnár Vilmos író ismertette. Azt mondta, kevesen ismerik annyira a székelység történetét, mint a jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozó történész. Mihály János azzal köszönte meg a díjat, reméli, hogy a jövőben még több olyan tanulmányt közölhet, amelyek révén a székelység közelebb kerülhet történelméhez. Temes Ferenc a díjak közül a nem székelyföldi díjazottaknak járó Székely Bicskarendet vehette át György Attila író személyes hangvételű laudációja után, és egy meglepetéssel köszönte meg azt: készülő regényéből olvasott fel egy, a térségben játszódó részletet. Gothár Tamás fiatal költő a kötettel még nem rendelkező ifjú tehetségeknek adott Szabó Gyula-díjat kapta az elismerések közül: amint Fekete Vince költő mondta, egyfajta megelőlegezett bizalomként is, tehetsége, ambíciója elismeréseként. A díjhoz a több mint tíz éve elhunyt Szabó Gyula író szülőfaluja, Homoródalmás is hozzájárul. Gothár Tamás köszönő szavai után azt is elmondta, nemsokára megjelenik első kötete. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro 2017. november 9.Megemlékeznek Fodor Sándorról, de még nem tudnak méltó emlékművet állítani neki CsíkszeredábanBiztosan nem állítanak szobrot Fodor Sándornak Csíkszeredában, az író 90. születésnapjára. Emellett a Szék útján álló házhoz – amelyben Csipike megteremtője nevelkedett – tervezett emléktábla sorsa is erősen bizonytalan. Utóbbi esetében van megoldás, csak alkalmazkodni kell a tulajdonos feltételeihez. Kezdeményezés, akarat és nyitottság van, előrelépés azonban nincs a Fodor Sándor tiszteletére állítandó emlékmű ügyében. Ferenczes István író, költő, Lövétei Lázár László költő, Molnár Vilmos író és Szekeres Adorján szociológus márciusban azt javasolta a csíkszeredai önkormányzatnak, hogy emléktábla és egy szoborcsoport elkészítésének és kiállításának formájában tisztelegjen a város a csíkszeredai születésű Fodor Sándor József Attila-díjas író, szerkesztő emléke előtt. A négy kezdeményező a javaslatban úgy fogalmazott, a város neves szülötte emlékére jó lenne készíteni egy réztáblát és egy szobrot vagy szoborcsoportot, amint a padon ülő író átöleli halhatatlan mesehősét, Csipikét. Az elképzelés szerint előbbi helyszínéül a Szék útja 24. számú ingatlant javasolták, abban a házban töltötte ugyanis Fodor Sándor ifjúkorát, a szobornak vagy szobrok helyének pedig a központi parkot ajánlották, hogy a gyerekek és a szülők le tudjanak ülni az író és Csipike mellé. Bár a javaslatban úgy fogalmaztak, hogy az említett elemek kihelyezésének időpontja december hetedike, Fodor Sándor 90. születésnapja lehetne, érdemi előrelépés egyelőre – egy hónappal az évforduló előtt – nem történt az ügyben. Emléktábla az iskolában Az önkormányzattól egyelőre nem kaptak kedvező választ, ám az író születésnapjának 90. évfordulója így sem múlik el megemlékezés nélkül Csíkszeredában – tudtuk meg Szekeres Adorjántól. A szociológus elmondta, a Segítő Mária Gimnázium és a Márton Áron Főgimnázium igazgatói nyitottan fogadták azt a javaslatukat, hogy emléktáblát helyezzenek el a tanintézmények dísztermében Fodor Sándor emlékére, hiszen az író ott végezte tanulmányait. Ezt Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója is megerősítette: elmondása szerint az iskola szervezésében Fodor Sándor-emlékünnepséget tartanak december 7-én, továbbá az esemény fénypontjaként leleplezik majd a Dóczy András szobrász-kőfaragó által elkészített emléktáblát. Emellett a csíkszeredai önkormányzathoz benyújtott javaslattal kapcsolatosan Szekeres Adorján arról is beszélt, hogy Lövétei Lázár Lászlóval karöltve folyamatosan követték az ügy előremenetelét, az emléktáblával kapcsolatosan pedig nem várt akadályba ütköztek. Az ennek helyszínéül javasolt Szék útja 24. számú ingatlan tulajdonosai ugyanis nem egyeztek bele a tábla kihelyezésébe. Megoldásként a kezdeményezők felvetették, hogy önkormányzati területre, a ház elé kellene kihelyezni az emléktáblát, erre a javaslatra azonban nem kaptak választ az önkormányzattól, illetve a szoborcsoport esetében sem tudnak semmilyen előrelépésről. Ennek azonban nyomós okai vannak Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szerint. Mint mondta, az emléktáblával kapcsolatosan nagyban megnehezíti a helyzetet, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a tábla kihelyezésébe a ház falára. A magántulajdon szent és sérthetetlen, ha nem egyeztek bele, akkor nincs mit tenni. Egy emléktáblát pedig nem lehet egy akármilyen oszlopra vagy egy fára kihelyezni, illetve a járdára sem, hiszen nem Hollywoodban vagyunk, hogy az emléktáblán keresztül tapossanak és biciklizzenek az emberek. Ha a tulajdonos beleegyezne, egy hónap alatt fel tudnánk szerelni az emléktáblát, hiszen gyorsan el lehet készíteni, nem is kerül hatalmas összegbe. A szobor már egy teljesen más dolog. Bár egyeztettünk már szobrászművészekkel, egyelőre csak elképzelések szintjén gondolkodunk erről. Elviekben nyitottak vagyunk a szoborcsoport elkészíttetésére és kiállítására a városi parkban, a kérdés viszont az, hogy lesz-e rá pénzünk. A mai állás szerint ugyanis a kormány adóreformja miatt Csíkszereda körülbelül 15 millió lejt fog veszíteni a jövő év elején. Egy teljes alakos szobor, pontosabban az az elképzelés, hogy az író ül Csipike mellett egy padon, nem kevés pénzbe kerül, és nem is egy rövid lejáratú projekt. Ehhez többek között engedélyeket kell beszerezni, meg kell tervezni, pályázni kell, ki kell önteni, és mindez hatalmas összegekbe kerül. Jelenleg tehát nem tudok választ adni arra, hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nagyon bizonytalan a helyzet. Őszintén nagy aggodalommal tekintek a jövő év felé. Ha valóban csökken a jövedelem, Csíkszereda nagyon nagy bajban lesz” – húzta alá Füleki. Van megoldás A központi parkba elképzelt szoborcsoport megvalósítása tehát kérdéses, és biztos, hogy december hetedikére nem fog elkészülni, a Szék útjára szánt emléktábla azonban elméletileg még elkészülhetne. Füleki szerint utóbbinak egyetlen akadálya az, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a kihelyezésébe, ám Bíró Csaba és felesége, Margit, az ingatlan tulajdonosai másként látják a helyzetet. A házaspár szerdai látogatásunk alkalmával elmondta, ők sosem ellenezték az emléktábla kihelyezését, csupán abba nem egyeztek bele, hogy a ház falára helyezzék ki. Ennek oka, hogy a házat átépítették, így egyáltalán nem hasonlít már arra az épületre, amiben egykor az író élt. Továbbá, mivel gyakran szemetet dobáltak be az udvarukra a régi átlátszó kerítésen keresztül, magasabbra cserélték azt, így be sem lehet látni az udvarra, ennek következtében nem is lenne látható az emléktábla a ház falán. Arra azonban nyitottak, hogy a ház előtti zöldövezetre helyezzenek ki egy emléktáblát, sőt abba is beleegyeznének, hogy a bejárati kapu mellett álló kőoszlopra tegyék ki azt. Utóbbit viszont csak abban az esetben, ha nem lenne nagyobb, mint maga az oszlop, ami körülbelül egy 25x30 centiméteres táblát jelenthetne. Fodor Sándorról Talán nincs is olyan erdélyi magyar, aki ne hallott volna Csipikéről. Írója, megteremtője Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt, 1990-91 között a Keresztény Szónál volt szerkesztő. Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte, 1954-ben jelent meg első kötete, a Fehérfenyő. Elbeszéléskötetei, kisregényei világát a székely humor, sajátságos életképek jellemzik. Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatát – amelynek első része 1966-ban jelent meg – több nyelvre is lefordították, de ugyanígy emlékezetes olvasmánya a mai felnőtteknek a Fülöpke beszámolói is. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Fodor Sándor 2012. március 28-án hunyt el Kolozsváron. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro 2017. november 10.Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásárAhol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont. Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén. Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája. Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné. Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg. A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében. November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében. November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget. A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro 2017. november 18.Györffi Kálmán: Válogatott novellákVajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel maguknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba. A kör bezárult, mondhatnám elégedetten, csakhogy ifjúkorom nagy kedvence, a Johannes most hiányzik a válogatásból. Milyen szempontok szerint válogattam ki tehát mindössze 7 darab novellát a Györffi-írásokból? Általában lenni szokott valami a levegőben, amit okos emberek, jobb szó híján, „korszellem”-nek neveznek, s amivel meg is magyarázzák, hogy egymástól távol alkotó, egymásról mit sem sejtő írók miért kerülnek egymás mellé egy-egy olvasó fejében. Itt és most mindössze három könyvcímet említek: 1973-ban jelent meg Györffi Kálmán első kötete, a Csendes hétköznapok, 1975-ben Hajnóczy Péter A fűtő című első kötete, illetve 1976-ban az amerikai Raymond Carver első igazi kötete, a Will You Please Be Quiet, Please? Ma már tudjuk, hogy azokban az években főleg a metafikciónak, a szövegirodalomnak volt „konjunktúrája” a világirodalomban, de azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart, s a „történet”, az „elbeszélés” (legyen bármennyire minimális) előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját. De a történeten kívül mi a közös ebben a három szerzőben? Nos, mintha ugyanaz az életszagúság, életközelség lenne jellemző mindegyikükre (legalábbis szerintem): csendes (vagy ironikusabban: mézízű) napokról, teljesen hétköznapi emberekről írnak, jóformán ugyanazon az objektív, szenvtelen, tárgyiasan leltározó nyelven. Aztán: nem tudom, miért, de az itt olvasható Györffi-novellákról (a már említett kortársakon kívül) nekem folyton Csehov semmi-történetei, nagy magányosai jutottak eszembe. Mert miről is ír Györffi Kálmán? Megszületünk, gyerekek vagyunk, néha szeretnénk megszökni egy másik, sokkal szebb világba (Integetsz majd a túlsó partról), majd lassan felnövünk, szerelmesek leszünk (Mézízű napjaink), családot alapítunk, aztán vagy szétesik a család (Elrohanásaim), vagy együtt maradunk (Csendes hétköznapok), de ebben sincs semmi köszönet, hiszen így is, úgy is egyedül vagyunk (Játékaim, Nagytakarítás). „…reggel felkelek, veszem a cipőmet, hogy felhúzzam, kimászik belőle egy marokra való svábbogár, délben hazamegyek, az asztalon nyüzsögnek a svábbogarak, este bemegyek a fürdőszobába, és megengedem a csapot, hogy megfürödjek, hörög a csap, kövér svábbogarakat pottanyt ki magából, nézem, ahogy lassan telik a kád ezekkel a páncélos hátú, fekete bogarakkal, levetkőzöm és elzárom a csapot, benyúlok a kádba, felkavarom őket, és csendesen belefekszem. Hát ez a magány” – olvashatjuk Györffi Kálmán Az otromba férfiak magányossága című hosszú novellájában (amelyre amúgy maga a szerző hívta föl a figyelmemet, s amelyik most jelenik meg kötetben először!). Vigasztalan világ-e Györffi Kálmán prózájának világa? Szívesen válaszolnám, hogy csak annyira, mint Csehov (vagy Carver, vagy Hajnóczy) világa, de ezzel nem mondanék semmit. Inkább arra kérem a T. Olvasót, hogy – miután elolvasta ezt a Györffi-kötetet – mutasson nekem egy... nem, nem egy igaz embert, hanem egy olyan világot, ahol nem vagyunk menthetetlenül egyedül, „egyedül, akár a sarki fény”… Lövétei Lázár László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 20.AJÁNLÓKÖNYVBEMUTATÓ * Ma 17 órától a maksai református egyház imatermében bemutatják dr. Kerekes Jenő háziorvos Rendhagyó családtörténet és napló című könyvét, valamint Köntés György, a maksai iskola egykori tanárának verseskötetét. * Holnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című könyvet, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból. A kötetet Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója és dr. Borcsa János ismerteti, valamint megtekinthető lesz a tudós kéziratos hagyatékának az a része, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A kötet a helyszínen megvásárolható. KÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK * Ma 18 órától a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Útirajzok. Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztette és előadja: Csadi Zoltán színművész (Budapest). Kedden 17 órától tisztelgés Incze László muzeológus, történész, tanár sírjánál a baróti római katolikus temetőben, emléktábla-avatás, 18 órától Bánffy Miklós pályaképe – kiállításmegnyitó Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében. DESIGNHÉT A november 20–24. között Sepsiszentgyörgyön zajló 3. Design Week keretében ma 17 órától a 2. Csernátoni Design Táborban készült terveket mutatják be a Magmában. 18 órától TWIST, a 3D-ékszerek világa – Török Réka jelmeztervező, ékszerkészítő, a REKKO brand tulajdonosa és Simon Norbert divatfotós közös kiállítása a Lábas Házban. 18.30-tól: „Mesélő jelmezek” – kiállítás, könyvbemutató, filmvetítés a Lábas Házban. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 23.Ércnél maradandóbb a szó (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című, a Székely Könyvtár sorozatban megjelent könyvét mutatták be kedd este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A házigazda Tóth-Bartos András muzeológus köszöntőjében arra is kitért, hogy az alkalomra kamaratárlatot rendeztek be Szentkatolnai Bálint Gábornak a Székely Nemzeti Múzeum által őrzött kézirathagyatékából és személyes tárgyaiból. Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója ismertette a Székely Könyvtár sorozatot, amely 60. kiadványához érkezett, s külön szólt a legújabb tíz kötetről. Szentkatolnai Bálint Gábor könyve az 51. a sorban. A kiadványt annak szerkesztője, Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész mutatta be. Elmondta, Szentkatolnai Bálint Gábornak (1844–1913) ez az első könyve, amely Erdélyben megjelent. Ősbemutatóját a szülőfaluban tartották idén júniusban. A kötet gondozója – aki „a hivatal packázásai” következtében került Szentkatolnára tanárnak negyven évvel ezelőtt – felelevenítette, hogyan „ismerkedett meg” a község nagy szülöttével: hallott róla a helytörténész Bakk Pál tanítótól, majd elkezdett ő maga is kutatni. Az orientalista nyelvtudós múló földi mását többször is sikerült megörökíteni, de ércnél maradandóbb a szó, mondotta, ezért jelentették meg a válogatást. Úgy állította össze a kötetet, hogy első részében Szentkatolnai Bálint Gábor ázsiai útinaplója, olvasmányos publicisztikai írásai, a másodikban legfontosabb nyelvészeti tanulmányai, az akadémiának készített jelentései kaptak helyet. A kötet rávilágít erényeire, megmutatja a tudóst és az embert egyaránt – tette hozzá. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 24.Székelyföldi költő kapja a Balassi-emlékkardotLövétei Lázár László székelyföldi költő kapja a Balassi Bálint-emlékkardot 2018-ban az irodalmi díj testületének csütörtöki döntése alapján. A grémium Lövétei Lázár László költő, esszéista, folyóirat-főszerkesztő költészetét tartja a XVI. századi költőóriás műveihez méltónak – tájékoztatta a díj alapírója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke az MTI-t. Lövétei Lázár László örömmel értesült a döntésről, és nagy megtiszteltetésnek tartja a Balassi nevével fémjelzett elismerést. A Balassi Bálint-emlékkardot jövőre a huszonkettedik alkalommal nyújtják át Bálint napján – február 14-én – Budán. Már korábban döntés született arról, hogy a műfordítónak járó Balassi Bálint-emlékkardot a bolgár Marin Georgiev, magyar költők – köztük korábbi Balassi-kardosok – verseinek sikeres fordítója veheti át 2018-ban. A 16. századi magyar költőóriásának emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi költészetét fordító európai szellemiségű külföldieket jutalmazza. A Balassi-kard egy végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József fegyvermester kovácsol, a díszokleveleket Vincze László szentendrei nyomdász készíti. Lövétei Lázár László 1990–1992 között a kolozsvári műszaki egyetemen tanult, 1993–1998 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-román szakos hallgatója volt. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Főbb művei A névadás öröme (1997), Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle (2009), Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2010), Lázár-kert (2012). 1997-ben megkapta a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, 2011-ben Faludy György-díjas, 2008-ban Radnóti-díjat kapott. MTI; Erdély.ma 2017. november 28.Írói üzenetek nyomában a VigadóbanLegyen kritika közöttünk! Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján. Ferencz Éva tanárnő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd miután ismertette az est főszereplőjének eddigi életútját, az Írói üzenetek nyomában című kötetet méltatta. A három fejezet közül az elsőben tizenhat kritika és recenzió kapott helyet, amelyekben verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolat, haiku, aparegények, bukolikák és alkotóik tárulnak ki és fejtődnek meg. „Borcsa János kritikáiban, tanulmányaiban egyaránt helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert Fekete Vince, Markó Béla, Bogdán Vilmos vagy Bogdán László, a 19. századi naplóíró Kozma Katinka és Szentkatolnai Bálint Gábor”, hangzott el. Jelen kötetben az erdélyi irodalom kortárs klasszikusai (Bogdán László, Ferenczes István, Kántor Lajos, Ferencz Imre, Kenéz Ferenc, Lőrincz György), a középnemzedékbeliek (Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Zsidó Ferenc, Tompa Andrea, László Noémi) és a fiatalabbak (Bálint Tamás, Muszka Sándor) is jelen vannak. A második részben két nagyobb lélegzetvételű tanulmány, illetve egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható Legyen kritika közöttünk! címmel, míg a harmadik rész – a jegyzetek mellett – jeles vagy tragikus évfordulók kapcsán született írásokat tartalmaz. Az egyetemes értékek mentén (becsület, erkölcs, haza, szabadság) írt jegyzetek kiállták az idő próbáját, fogalmazott a méltató. „Bár lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő üzenete volt minden írásnak, így, egy kötetbe gyűjtve érik egységes egésszé, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé”. Végezetül a Legyen kritika közöttünk! című írásból idézett: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjunk hasznos dolgok elmondására.” A folytatásban Gazda József író a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveit tartalmazó kötetet (erről bővebb beszámolót csütörtöki lapszámunkban olvashattak) ismertette, majd a szerző dedikált. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 4.Lövétei Lázár Lászlóé az Év legjobb könyve díjLövétei Lázár László Alkalmi című verseskötete kapta az Év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának estjén a budapesti Műcsarnokban csütörtökön – számolt be a Magyar Idők napilap. Lövétei Lázár László kötetét Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője méltatta. Személyes hangvételű laudációjában megemlítette, Lövéteit – aki a Székelyföld főszerkesztője – megkerülhetetlen költőnek tartja, nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az összmagyarság számára is. Ha egy embert kellene ajánlanom az erdélyiek közül, aki hitelesen szól szorongásainkról, dilemmáinkról, aki leginkább kifejez minket, egyértelműen Lövétei Lázár Lászlóra esne a választásom” – hangsúlyozta Fekete Vince. Az ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján dönt az irodalmi tagozat. A 2017-es Könyvnívódíjat Az ellenség földje című elbeszéléskötetéért Majoros Sándor író és Halott nők című verseskötetéért Terék Anna költő vehette át. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceirőlLövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának. – Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket? – Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait. Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli. – Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted? – Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas. – Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül? – Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk. – Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany? – Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét... – Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap? – Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól. – Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel? – A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész. – Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést? – Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset! Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mircea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Matei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 14.Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakatKis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki. Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak. Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték. A jövőnk falun lakik – Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról. Aki egy egész falut tanított Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki. A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké. – Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány. Megbecsülni a föld ajándékait 2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
